Pár szó a múltból part1

Eldobva

S miért kínoz engem szakadatlan a Sors?
Ó, boldogtalanságra vagyok én kárhoztatva,
Dróton rángat, ahogy kénye-kedve megkívánja,
És rozsdás szögesdróttal szüntelen ostoroz.

Egyre csak csúfol engem a rideg Sors,
S kaján kacajjal ajakán sunyin rám mered,
Szemében káröröm búvik meg csendesen,
Hogy óriás keze által beborít a mocsok.

Ó, hogy lettél ily kegyetlen bestia, hogyan?
Miért kell szüntelen szenvednem, mondd?
Mire a folytonos vezeklés, kegyetlen Sors?
Hol ér véget a sósavas kárhozat?

Bűneim meggyóntam, köreim leróttam,
Csak nem fogy el alólam a parázsló út!
A végzetes Sors, e mindenható úr
Sóvárgva lesi, hogy összerogyjak holtan.

Miért forgatsz acélos tőrt meghasadt szívemben?
Mire föl e mindent elnyelő mocsár?
S ha egyszer vége, mégis hova tovább?
Vagy vesztembe űz e fojtogató szerelem?

Gyűlölni szeretném, fekete hévvel!
Útálni akarom keserű vérrel!
Torkát metszeni, mellét átdöfni,
S csak csókolni, csókolni,
Csókolni, csókolni...

2009. november 29.